Rólunk

Kedves Látogató!

Visontai Mónika vagyok a Vimona Dekor Műhely alapítója. Gyermekkorom óta szenvedélyem a szép dolgok készítése, amelyek meglepetést okoztak szeretteimnek, ezt az élményt szerettem volna megosztani másokkal is. 2016-ban fogalmazódott meg bennem az út, ahogyan elérhetem ezt a célomat, ekkor kezdtem főállásom mellett közeli batáraimnak, rokonaimnak dekorációt készíteni különféle alkalmakra, mint születésnapok, névnapok vagy éppen a Karácsony. Hírem gyorsan elterjedt ismerősi körömben és azon is túl, mígnem megrendelésre is elkezdtem dolgozni. A 2020-as év nehézségeinek ellenére sikerült megnyitnom saját üzletemet, ahol kézműves termékeim és az ezekhez szükséges kellékek értékesítésével is foglalkozom.
A szenvedély azóta is megmaradt, sőt nagy örömömre szolgál, hogy ezt megoszthatom Veletek is!

Remélem olyan nagy szeretettel szemezgettek dekorációim közül, mint amilyen szeretettel készültek!